Nincs esélyem se kivonni magamat a sorsom alól!

Riport Zemlényi Zoltánnal

Nemrég láttalak a körúton jókedvuen bringázni, miközben mi autóval araszoltunk. Akkor töprengtem el azon, hogy az EGÉSZ-ség képzetünk mennyire távol áll a valóságtól. Hogyan kezdodött a TE történeted, amikor meg kellett küzdened az egészségért?

Most már talán kevesen emlékeznek a történetemre. A fiatalok közül kevesen, inkább a saját korosztályomból ismernek. 1986-ban íródott naplóm megjelenése után tényleg mindenki rólam beszélt. 1985-ben, 15 évesen, villogó zöldben szaladtam át a zebrán, mert iskola után siettem volna edzésre. Kenuztam, ami nagyon fontos volt nekem. Egy Trabant azonban nem fékezett a lámpánál (pedig neki még piros volt) és sajnos elütött. Ennek következtében komoly agysérülést szenvedtem, alig tudtak összevakarni, de azért két évre rá már folytathattam a gimnázium elso osztályát egy mozgássérült intézetben, mivel akkor még se beszélni, se járni nem tudtam tökéletesen.

Biciklizni „csak” 1990 nyarán tanultam meg újra, de azóta állandóan tekerek. Csepel Csillagom volt a baleset előtt és most is kempingem van, ez a városi közlekedésre a legalkalmasabb. A biciklizésnél kevés dolog van jobb, nagyon szeretek, gyakorlatilag mindenhová kerékpáromon megyek. Meg kell vallanom, ez azért van így, mert gyalogszerrel sajnos már jópár éve (évtizede) hamar kifáradok, ezért választom a közlekedés e módját. Így már nem hangzik olyan szépen a sztori, de ez van.

Amikor eloször hallottam rólad, vagy amikor találkoztunk akkor valami olyasmi érzésem volt, mint amit Arany János is megfogalmazott:

“Az erotlen csügged,az eros megállja. És tudod mi az ero? – Akarat. Mely elobb vagy utóbb borostányt arat!”

Ma családos ember vagy, mégis milyen ero volt az amitol a “földi pokolból” a “földi mennyországba” jutottál?

Visszatérve a kezdeti idoszakra, amikor még moccanni is nehezen tudtam csak, nem volt itt szó semmi különösebb „erő”-ről, vagy „akarat”-ról. Én csak emlékeztem, hogy milyen voltam a baleset előtt és egyszerűen nem akartam tolókocsiban hevenyésző rokkantként leélni az életemet. Ebben szerintem nincs semmi fantasztikum. Eléggé idegesítő, hogy nem fejlődtem tovább, miután megtanultam járni, valamennyire és beszélni, valamennyire, de baromi lusta voltam és vagyok. Mindenki másból merít erőt. A legtöbben saját magukból merítenek erőt, a saját magukba vetett hitük által. Másból nem is érdemes. Az ötödik könyvem megjelenése óta beláttam, hogy nincs esélyem se kivonni magamat a sorsom alól. Ami velem történt, másoknak hitet, erőt ad, fölösleges játszanom a bazári majmot, amit elkezdtem végig kell csinálnom.

A baleseted volt a legnagyobb fordulópont az életedben? Milyen egészségügyi állapotban voltál akkor és milyen állapotra tornáztad fel magad?

Igen, természetesen a baleset volt életem fordulópontja, hiszen elotte 6-szoros aranyérmes kenubajnok voltam, rockzenekar dobosa és énekese, tehetségesen rajzoltam és éltem a tinik szuperség-életét. A balesettel mindez megszűnt, sőt, négyvégtagbénult lettem, az agysérülés miatt (hat méter magasról fejre estem a betonba) képtelen voltam koordinált mozgásra, beszédre, mindenre. Ja, a baleset után 30 napig kómába estem. Lassan oldódott a görcs, hónapok teltek el, mire képessé váltam tolókocsiban ülni, mivel hónapokig csak feküdni tudtam, a teljes izomzatom elsatnyult. Csöveken tápláltak, lélegeztettek, így a baleset előtt tökéletes fogaim mind kilyukadtak, infúziók tucatjait töltötték belém, közben az izmaim görcsös állapotba kerültek. Nem volt egy Hawaii! Engem mégis az idegesített leginkább, hogy a körülöttem lévő emberek azt hitték, hülye lettem – és így is kezeltek engem. Teljesen béna voltam, a számból megállás nélkül folyt a nyál, semmi értelem jelét nem tudtam adni, mégis fel voltam háborodva, hogy milyen jogon néznek agyalágyultnak. Majdnem egy évig feküdtem kórházban, 22 hónapig nem jártam, nem járhattam az utcán önállóan. Első két könyvemben főként ezekben az időkben történt élményeimről írtam. Két további könyvem a későbbi évek leírása, ötödik könyvem egész más.

Volt egy időszak az életemben, amikor rájöttem arra, hogy nem tesz nekem jót, ha állandóan a balesetemről beszélek. Ebben az időszakban nem válaszoltam újságíróknak, mindenkit megkértem, ne emlékeztessen erre a rossz korszakomra, sőt, a népszerűségemre se, hiszen a balesetem tett országos hírű íróvá. Fenyő Miklóst szoktam hozni ellenpéldaként, aki 16 éves korában írta a Csavard fel a szonyeget c. számot, amit mai napig játszanak a rádiók és nincs olyan házibuli amit ne szólalna meg. Fenyő minden koncertjén kénytelen eljátszani ezt, de örömmel teszi, büszke arra, hogy már 16 évesen maradandót írt. A Hoppárézimit én is 16 évesen írtam, ez által lettem országos hírű író, a Hoppárézimi már 100 000 példányban kelt el, belole TV játék, színdarab is készült, amit a TV többször is közvetített, amikor még csak két tv volt Magyarországon, tehát több százezren is látták… Számomra ez mégsem akkora öröm, hiszen nem akkora buli népszerű rokkantnak lenni.

Mikor élted meg a legjobban, azt hogy egész vagy?

Nem is értem a kérdést. Egyébként a baj sokáig az volt velem, hogy én mindig egésznek éreztem magam és nem értettem, hogy mások miért viselkednek velem úgy mintha nem az lennék, aki mindig is voltam. Sosem volt betegség-tudatom, sérültség-tudatom, vagy ahogy Te fogalmazol, nem-egész-ség tudatom.

Mik a jövobeni tervek?

2013 november 9-én egy kis kassai színház be fogja mutatni a Hoppárézimi című monodrámát, mely az 1990-ben bemutatott nagysikerű színi előadással ellentétesen az eredeti könyv soraira épít. Rendezője Márkus Judit, főszereploje pedig Madarász Máté. A darab különlegessége, hogy közben felcsendülnek gyerekkori zenekarom (a Ze-Szu electronic) felvételei. Jó lenne, ha a darabot később hazánkban is bemutatnák. Egyébként további adaptációk is tervbe vannak véve. Ötödik, Tenzi naplója című könyvem, mely dédnagymamám magával ragadó élettörténete, magával vonzotta elöző könyveimet is, elsősorban a Hoppárézimit. Mivel már egyiket se lehet kapni, még idén meg fog jelenni Tenzi naplója bővített kiadásban, illetve a Hoppárézimi reprint kiadásban. Rengeteg emberrel találkoztam, aki a mai napig első könyvem hatása alatt van és Tenzi naplóját is a Hoppárézimi miatt vette meg.

Mi volt a legnagyobb öröm számodra?

Kimondhatatlanul nagy öröm volt számomra, mikor 18 éves koromban eljött hozzám Gene Simmons, a KISS frontembere. Őszinte leszek, ezen kívül csak csajok jutnak az eszembe. Mai napig elég szexcentrikus vagyok. De természetesen nagy öröm volt, mikor a Hoppárézimi színdarab után, vagy sok-sok ZZ TOUR közönségtalálkozó után sok-sok ember tapsolt nekem és azt láttam rajtuk, hogy nem megjátszás, hanem tényleg örömet okoztam nekik. 20 éve tudom már, hogy mi az öröm csúcsa. A gyerek! Három gyerekem van, mindhármuk születésénél jelen voltam és fejlődésük figyelésénél, a velük való közös tevékenységeknél nagyobb öröm nincs.

Zemlényi Zoltán megjelent könyvei:

Hoppárézimi! (1987, 1994, 2002, 2013),
Kitiltottak (1989, 2002, 2013),
Törtj át az üvegfalon! (1993),
Öbölkör (1999),
Tenzi naplója (2012, 2013)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

X

Pin It on Pinterest

X