A „jó” és „rossz” a népi gondolkodás szerint

Amikor először találkozom valakivel és megkérdezi mivel foglalkozom, azt válaszolom, hogy elsősorban néprajzot tanulok az egyetemen, mert hát ez az igazság. Általában az emberek ilyenkor elnézően mosolyognak vagy megkérdezik, hogy mégis mi lesz így belőlem. Számtalanszor végighallgattam, hogy nézzek jobban szét, mert a múzeumok be fognak zárni, az iskolákban nincs nép és honismeret tanítás, hogy a tudományos pálya telített és különben is mit is tanulsz te pontosan?

Erre bizony nehéz futtában válaszolni. Ehhez el kellene menni az Őrségbe, a Felső- Tiszavidékre, el kellene kirándulni Erdélybe, be kellene járni az Alföldet és a többi tájat, majd le kellene ülni egy nagyon régi ház tövében és szétnézni. Kevés olyan dolgot látnánk, amire rámutathatnék, hogy „na itt, ez az, ez az a régi dolog amiről tanulok!”. De lenne idő mesélni arról, hogy mit is ismerhetünk meg a néprajz által. Ez egy nagyon hosszú beszélgetés lenne, amibe most éppen hogy belekezdünk.

A 19. század óta, amikor elkezdett a felső középosztály érdeklődni a népi kultúra iránt, háborúk pusztították végig a falvakat, gazdasági és politikai rendszerek váltották egymást. Eközben a két kézzel, földből alkotott része a világnak lassan elkorhadt. A tudomány ennek szemtanúja volt és igyekezett összegyűjteni tőle, róla mindent, amit csak tudott. Ma már csak emlékeit láthatjuk a tájban ennek az elmúlt időnek, amit a néprajz szeretne megőrizni és megérteni. Rajta keresztül bepillantást nyerhetünk abba a világba, gondolkodásba, ami a modern, gépesített társadalom előtt, majd mellett létezett, a maga nemesen egyszerű bölcsességével. Általa megismerhetünk egy olyan egyetemes gondolkodás és életmódot, ami magában foglalja az ősi szimmetriát, és ami az állandó egyensúlyra törekszik.

A paraszti gondolkodás szerint a „jó” és „rossz” osztja ketté a világot. Minden jó, ami termékeny, ami biztonságos, ami ismerős, ami tiszta, ami „belül” van. A szerelem és házasság, a család jó és fontos, mert termékeny. Élet születik belőle, akár csak a munkából, amit a család együtt végez, magukért, egymásért, a létért. Az otthon jó, mert biztonságos. Kezek építették a földből, a természetből olyanná, amilyenre szükség van. Az otthon „ismerős”. Nap, mint nap azért is dolgoznak, hogy az otthon rendezett, takaros legyen. A tiszta otthon tiszta lakókat feltételez kívül belül egyaránt. Aki ápolt, rendes, az szorgalmas, így termékeny is. Ami tétlen, lusta az rossz, mert terméketlen, olyan, mint a halál. Nem dolgozni, restül élni haszontalan. Munkával rendezetté lehet tenni a környezetet, ismerőssé, biztonságossá, a tétlenség viszont káoszt szül.

A jó és rossz fogalma magában foglalja a rendet és a káoszt. Minden rendes, ami jó, biztos és minden kaotikus, ami rossz és bizonytalan. E kettő közt fenntartani az egyensúlyt, káoszból rendet teremteni az egyik legfontosabb cél, ahogyan az elvadult földet is feltörik, megművelik, általa rendezetté teszik.

Az emberélet során is a rend megteremtésére törekedtek. Lineárisan elképzelve az évek múlását és magát az emberéletet ünnepekkel és fordulókkal bontották szakaszokra. Évente közösségi és egyházi ünnepek váltották egymást. Például a farsang, Húsvét, Pünkösd, Szent György napja, ősszel Szent Vendel napja, a téli Luca nap, Karácsony és az újévi köszöntések szokásai választották el a dolgos hétköznapokat, az évszakokat és időszakokat. Egy-egy ember élete során a közösségi ünnepek mellet saját életének fordulóit is szokások tagolták. A keresztelő, legény/leányavatások, házasság, az asszonyavatás tette periodikussá az idő múlását. A hétköznapok és a múló évek közé ékelt ünnepek, népszokások ideiglenesen megbontották azt a rendet, amiben általában életek. A rend megbontása, az ideiglenes káosz, mint a munka felfüggesztése, csak átmeneti állapot volt. Például farsangi mulatságokat a böjt követte, de ezzel együtt a tavasz is, a munkaidőszak kezdete, a rend helyreállásának ideje. Az emberi élet során a fordulók övezte rítusok átmeneti káoszt okoztak az adott személy hétköznapjaiban. A legény/leány avatások, a lakodalmak mind átmeneti felfordulással, mulatsággal jártak azért, mert azt követően az újra helyreállt rendben az avatott már új szerepet töltött be a közösségen belül.

A szimmetrikus gondolkodásban mindennek meg van az oka, a célja és következménye. Mindenben az egyensúlyra törekszik. Olyan egyetemes harmóniát hordoz, amit a folyton változó, rohanó jelenben kezdünk elfelejteni. Nincs megfogalmazva az az alapelv, ami rejtve, de áthatja az egész gondolkodást. Ez pedig a kölcsönös felelősségvállalás. Felelősség a környezetért, egymásért, azért, hogy egy emberélet legyen teljes a születéstől a halálig. A felelősség a közösségtudatból, a környezettől való függésből és az egymásrautaltságból fakadt. Az egyetemes rend szerint élni, egyenlő volt felelősségteljesen élni. Az idősebbek célja volt mindezt megmutatni, átadni gyermekeiknek. Ez a generációkon át mesélt tudás biztonságossá, érthetővé tette a világot azok számára, akik nem tudtak sem olvasni, sem modern eszközökön keresztül tájékozódni. A természettel összhangban, életük szervesen összekapcsolódott a környezetükkel, nem fölé rendeltjei, hanem részei voltak annak. Abban a szimmetrikus rendszerben, amit a jóról és rosszról alkottak, annak ők maguk is részei voltak, magukhoz képest viszonyítva a szimmetriát. Ez a jelképes középpontban való lét viszont nem egy fajta piramis csúcsa, hanem egy képzeletbeli gömb közepe, ahol minden a megfelelő helyen és egyensúlyban van egymással.

Molnár Csenge
Néprajz szakos hallgató

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

X

Pin It on Pinterest

X