A magyar nyelv logikája

„A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben…” (Giuseppe Mezzofanti bíboros, 1774-1849)

„A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.”  (Jacob Grimm, 1785-1863, német nyelvész, irodalomtudós, jogász, meseíró

„Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.” (Ove Berglund svéd orvos és műfordító1)

E cikkben a magyar nyelv talán legjellemzőbb sajátosságát veszem górcső alá, a gondolkodásmódját, logikáját. A nyelvészek körében nem szokásos a nyelv logikájáról beszélni, mert szerintük a szabályrendszer, szerkezet, felépítés fogalmakkal félreérthetetlen módon beszélhetünk a nyelvről, tehát fölösleges olyan homályos fogalommal operálni, mint a logika. Bizonyos eseteket tekintve ezzel nagyjából egyet is lehet érteni, mégis kitartanék amellett, hogy a nyelveknek logikai szemléletük, gondolkodásmódjuk is lehet, ami e cikk végére – reményeim szerint – eléggé meggyőzően fog hatni, legalábbis a magyar nyelvet illetően. A magyar nyelvben rejlő szemléletre jellemző, hogy az általánosból, az egészből vagy az átfogóbb dolgokból indul ki, és fokozatosan halad a részletek felé, azaz deduktív2 jellegű, míg a nyelvek nagy többsége a részletektől halad a nagyobb kategóriák, az általános felé (induktív3). Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a magyar nyelv alapvetően az egyből, a nagy egyből, a kezdeti egészből indul ki. A nagytól halad a kicsi felé, ezért alapvetően egységlátó és eredetszemléletű. Miben is vehető észre mindezt?

1. Mindenekelőtt abban, hogy agglutináló, azaz (ragasztó), ragozó. Ez azt jelenti, hogy a toldalékokat a szavak végéhez illeszti. Viszonylag kevés agglutináló nyelv létezik: a finnugor és az altáji nyelvcsalád (Például a törökországi török nyelv) nyelvein kívül csak néhány akad, például a japán, a szuahéli és a perzsa. A ragozó nyelvek felépítése, logikája más, mint a többié. A nyelvek többségében a ragok szerepét a szavak előtagjai vagy elöljáró szavai töltik be. Például a német azt mondja, hogy -ban szoba, -en ég, -ról rózsa, a magyar ellenben azt, hogy szobában, égen, rózsáról, azaz nem ragozza előre a dolgot, hanem előbb azt mondja ki, amit aztán ragozni fog. Nem a „viszonyt” fejezi ki előbb, nem a jelentésmódosítást jelöli előre, hanem a jelentés magját hordozó szótövet, amihez való „viszonyt” aztán a toldalékkal ragozza. Az egységből, az egészből indul ki (szótő), hogy aztán az egység részeibe hatoljon (toldalékok).

„Kezdetben volt a Logosz, és a Logosz Istennél volt…” – így kezdődik a János evangélium. A görög eredetiben a Logosz szó szerepel, amit például német nyelven Szónak, Károli Gáspár Igének fordít. A logika valójában az értelmesen hangzó Logoszból ered, mint ahogy az emberi gondolkodás is. A logikát a gondolkodás használja, és ez a Logosz tudománya. A logika szó is a Logosz szóból származik. Ha elfogadjuk, hogy „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt…”, akkor erről a kezdetről azt is kijelenthetjük, hogy ősi egységállapotot jelöl, amely később a fejlődés folyamán differenciálódott és ma is tovább differenciálódik4.  Voltaképpen ez a folyamat tükröződik az agglutináló nyelvek mivoltában, de a magyarban még egyéb téren is. Nem állítom, hogy a magyar nyelv logikája csodálatosabb volna, mint más nyelveké, de állítom, hogy deduktív jellege csodálatosan következetes.

2. Például a mondatok és a szavak hangsúlyozásában is. A magyar nyelv kötetlen, vagyis szabad szórendű. Talán a legáltalánosabb szórendje: alany (főnév), állítmány (ige) és bővítmények (általában tárgy), de ettől a jelentés árnyalása céljából el lehet térni5. Az alábbi példában a tárgy helyett két ragos főnév szerepel:

Péter elmegy a színházba Katával. (Péteren van a hangsúly.)
Katával megy el Péter a színházba. (Katán van a hangsúly.)
A színházba megy el Péter és Kata. (A színházon van a hangsúly.)
Elmegy Péter és Kata a színházba. (Az elmenetelen van a hangsúly.)

A jelentés árnyalását más nyelvekben általában sokkal bonyolultabban és hosszabban lehet csak megoldani, noha még nekünk is vannak más megoldásaink is. A magyarban mindig a mondatok eleje hangsúlyos, a szavaknak pedig az első szótagja, sőt a szótagon belül általában az első hangzó, és többnyire ezek jelölik a mondanivaló legfontosabb részét. A mondatban és a szóban a kezdés van kiemelve, amit a költészetben is szépen lehet alkalmazni (magyaros verselés6.) A magyar nyelv tehát a kezdetet hangsúlyozó. Nem véletlen, hogy sokak erősen ősiségbe nyúló, ősi jelleget őrző nyelvnek tartják7. Sőt, bizonyára nem véletlen az sem, hogy a kezdet hangsúlyozása épp az ősi, kezdeti állapotát viszonylag jól megőrző nyelvnél él még ma is ilyen intenzíven. Ezt erősíti Tomory Zsuzsa, magyarságkutató állítása, melyet 4000 szótőből álló gyűjteményére alapozva jelentett ki: „minél közelebb volt egy nyelv kialakulása a Kárpát-medencéhez, annál jobban megőrizte ősi szótövét.”8 A magyar nyelv tehát kevésbé hajlamos a változásra, aminek vannak előnyei és lehetnek hátrányai.

Álljon itt néhány jeles ember megállapítása a magyar nyelv ősi jellegéről, őserejéről:

„A magyar nyelv távoli és magányos. Pontos megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül csekély haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása és felépítése bízvást oly korszakra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyarlakta térségre.” (John Bowring, 1830, Poetry of the Magyar, Preface, vi – Dr Végvári József fordítása).

„A nyelv természeti jelenség. Gyökerei mélyen belenyúlnak a múlt őstelevényébe, egészen a történelem előtti korig, s van törzse, ága, lombja, eleven virága is. Úgy hat ránk, mint valami hatalmas, megfoghatatlan, szellemi csoda. De annyira élő és valóságos, hogy érzékeinkkel is észlelhetjük.” (Kosztolányi Dezső, 1971, Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 185.)

„A magyar nyelv ősisége a Kárpát-medencében hasonlóképpen meglepő; úgy találom, hogy eredete a mezolitikumba vezet, a kőkorszakot megelőzve.”… „az összes helyben maradó európai nyelv közül gyakorlatilag a magyar a legrégibb” (Grover S. Krantz, 1931-2002, amerikai antropológus, Az európai nyelvek földrajzi kialakulása c. művében)

„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.” (George Bernard Shaw, 1856-1950, ír drámaíró)

„Minden nyelvben megőrződött a nyelv géniuszának temperamentuma, karaktere. Ez olyan messze megy, hogy ha például magyart hall az ember, az az érzése, hogy valami hiányzik. Mintha minden harmadik szó után valójában egy szarvast kellene lelőni, mert a magyar nyelv géniusza egy vadász. Ha valaki a magyar nyelvet hallja, ez valamiféle vadászszerűséget, vadászatszerűséget rejt. Földművelés, vadászat, pásztorkodás azok az elemek, amelyekből az egész emberi fejlődés kiindult. Éppenséggel még él valami őserő a magyar nyelvben. És a magyar nyelv géniusza egy vadász,9 mondhatnak vadásznőt, Dianát is, ha akarnak, de arra kell gondolni, hogy az istenek nem rendelkeznek valamilyen meghatározott, specifikus nemiséggel.” (Dr. Rudolf Steiner10: Eurythmie als sichtbare Sprache, 4. előadás, 1924. 06. 27., Penmaenmawr, GA 279. – Z. Tóth Csaba fordítása)11

3. A magyar nyelv a tulajdonnevek használatában is a nagyobb egységből (család) indul ki, így jut az egyes emberhez (keresztnév). Az indogermán nyelvekben a keresztnév megelőzi a családnevet. A magyarban miért nem? Mert a nyelv géniusza következetesen hordozza magában az egységhez, a kezdethez, az ősi eredethez fűződő szoros viszonyát. Természetes, hogy nem a keresztnév áll elől, hiszen ebben a nyelvben a családi származásnak, az eredetnek kell lényegesebbnek maradnia. A deduktív logika ebben is tetten érhető12.

4. Miként a határozott számnevek megalkotásában és a keltezés mikéntjében is. Magyarul nem azt mondjuk, mint például a német, hogy hat és harminc, hanem azt, hogy harminchat13. A nagyobb helyi értékhez fűzzük a kisebbet, mert a mennyiségeknél a nagyobb szokott a lényegesebb lenni, nem a kisebb. Az indoeurópai nyelvekben lényegében azt mondják, hogy ma 25.-e van szeptemberben, 2012-ben (25.09.2012.), mi azt, hogy 2012-ben vagyunk, szeptemberben és 25-én (21012.09.25.). Erre és a fenti pontokban jellemzett tényekre szokták a nyelvkutatók azt mondani, hogy a magyar nyelv lényegre törő, hiszen a lényeget14 mondja ki előbb. (Számoknál a nagyobbat; neveknél az előbb létezőt; mondatoknál, szavaknál előbb a lényeget közli; és a ragozást is a szavak végére hagyja.)

5. A tömörítő, egyszerűsítő sajátosságban is az egyhez, az egységhez való visszanyúlás jelenik meg, sőt a lényegre törés is. Nem mondjuk azt, amit a német, hogy a rózsa van piros, hanem: a rózsa piros. A létigét ilyen esetekben elhagyjuk. – Nem azt mondjuk, hogy három napok, hanem azt, hogy három nap, úgyis evidens, hogy több napról van szó. A többes szám jeleit is sokszor elhagyjuk. Nem azt mondjuk, hogy a focisták mezei kékek vagy, hogy szépek a rózsák színei, hanem a focisták meze kék, szép a rózsák színe. – Ezenkívül általában nem említjük az evidens dolgokat, csak ami új információt ad, és az újat a mondat hangsúlyos helyére tesszük.

6. A magyar nyelv a teljességet tartja szem előtt. Például nem tesz különbséget a nemek között, mint az indoeurópai nyelvek mindenesetre vannak szavaink, amelyek csak az egyik nemre használatosak (menyecske, ara, kan, emse stb.) és vannak képzőink, amelyekkel pontosítunk a nemre (tanárnő). A magyar nyelv géniusza a nemiségnél nagyobb egészből indul ki. Emberről beszél, és csak, ha szükséges, beszél a neméről. Vizsláról beszél, és csak, ha szükséges, beszél hím vagy nőstény vizsláról. Amiből sok van, azt egységnek veszi. Egyes számban beszél a hajról és a szőrről. Egységnek veszi a páros szerveket is. Például számára a két szem egy, ezért ha valaki elveszti egyik szemére a látását, akkor nem egyszemű lesz, hanem félszemű. Ha elveszti az egyik lábát, akkor nem egylábú lesz, hanem féllábú. A családot alkotó férj és feleség külön-külön csak két fél, együtt viszont már egyek, nem kettő, hanem egy pár. Két ember vagy embercsoport, szervezet lehetséges együttműködése vagy szembenállása során is felekről van szó. Csak együtt válhat a két fél eggyé. A felek különállóan az egy részeinek számítanak.

7. Néhány záró gondolat a deduktivitás jelentőségéről: Rudolf Steiner, a Waldorf-pedagógia atyja nagyon fontosnak tartotta, hogy a gyerekeknek a számolást is ilyen módon, az egységből kiindulóan tanítsuk meg. Arról van szó, hogy ha valamiből sok van, akkor ez lehet bármennyi, de a lényeg, hogy az összes egy egységnek tekinthető, és ezt az egyet lehet aztán felosztani, lehet kivonni belőle, és csak azt lehet összeadni, összeszorozni, amit az egyből így leválasztottunk. Az összeadásnál az összeg, a szorzásnál a szorzat a kiinduló szám. Ez a módszer szigorúan a valóságból indul, s nem beszél olyasmiről, hogy például mi lenne, ha adnánk hozzá valamennyit, ha a valóságban nincs is mit hozzáadni. Ez azért is hasznos szemlélet, mert az ember így nagyobb eséllyel fogja később is egységes egésznek látni a világot. Ha ez gyerekkorban beivódik az ember gondolkodásmódjába, akkor felnőttként szilárdabban állhat a valóság talaján, sőt moralitása is fejlődhetett azáltal, hogy a számtantanításban eleinte az elosztásra (ajándékozásra) helyezték a nagyobb hangsúlyt.
Ahogy a számtantanítás, úgy a nyelv logikája is kihat a gondolkodásmódra. A mindennapi gondolkodás nem annyira önálló, hogy a nyelvben rögzült gondolkodásmód hatása alól ki tudná magát vonni az ember.

A modern természettudomány, de a társadalomtudomány ismeretszerzési módszere is induktív. Alapvetően a részletek, az egyedi tények megfigyelése a kiindulópontja. Elsősorban ez a mód viszi előre a modern technikát is. Azon kívül, hogy minden ember individuálisan gondolkodik, nyelve szerint „kollektíven” is gondolkodik, pontosabban individuális gondolkodását a nyelv logikai köntösébe öltözteti, a nyelvben rejlő szemlélet szerint gondolja. A nyelv a magyar embernél a deduktivitást adja az egyébként meglévő individuális gondolkodásához. Vagyis egy magyar ember a tudományos, induktív gondolkodását deduktív, egészet látó nyelvi háttérrel hajtja végre. Gyanítom, hogy így könnyebb felfedezni vagy feltalálni valamit, mint ha a háttér is induktív volna, például egy indoeurópai nyelvből fakadóan. Talán ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy az utóbbi évtizedekben a magyarul beszélők számához viszonyítva aránylag sok magyar természettudós jutott világhírnévhez a természettudományos fejlődésben betöltött kimagasló szerepe által.

Gellért Ferenc

1(Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
2A deduktív fogalmat az itt jellemzett értelemben használom.
3E két gondolkodási forma teljesen egyenrangú, nem lehet kijelenteni, hogy egyik értékesebb volna a másiknál. Mindkettőnek jelentős szerepe van az emberi fejlődésben. Az induktív és a deduktív logikának is megvan a létjogosultsága. A nyelvészek egy része talán az érvek ellenére is erőltetettnek és merésznek véli, hogy nyelvekhez is a logikából ismert jelzőt illeszt valaki, pedig  a nyelv és a gondolkodás alapvetőleg szellemi eredetű.
4A János evangélium első 14 verse vázlatosan le is írja az egész differenciálódást.
5A jelzőkkel és egyebekkel most nem foglalkozunk.
6A magyar nyelv a magánhangzó harmónia, a hosszú magánhangzók jelenléte, a mássalhangzók viszonylag arányos elhelyezkedése miatt amúgy is kiemelkedően dallamos, költészethez alkalmas nyelv.
7Valószínűnek tartom, hogy az Európában élő nyelveknél korábban is keletkezett, ám az biztosnak tűnik, hogy archaikus jellegét jobban őrzi, mint az európai nyelvek bármelyike. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt századokban kevesebbet változott, mint más nyelvek.
8Tomory Zsuzsa: Szerves magyar nyelvtudomány c. művének bevezetőjében
9Talán az ő első földi reprezentánsa lehetett Nimród, vagy Ménrót, mezopotámiai király, aki mondabéli ősapánk?
10Az antropozófia atyja, polihisztor tudós és művész, a szabadság filozófusa, 1861-1925 Eurythmie als sichtbare Sprache, 4. előadás, 1924. 06. 27., Penmaenmawr, GA 279. – Z. Tóth Csaba fordítása)
11http://www.ztothcsaba.hu/tartalom/2_asztalfiok/tartalom2/a_magyar_nyelv.pdf
12Sőt, talán ezzel is összefügg az, hogy a magyar történelem múltjára oly büszkék szoktunk lenni.
13Ez a számok terén tekinthető a deduktív logika alkalmazásának.
14Mindenesetre viszonyítás kérdése, hogy mi a lényeges. A fontos éppenséggel a részletekben is megbújhat.