A Lengyel Légió

A mi és a ti szabadságotokért! (Za wolnosc nasza i wasza!)

Adrzej Wajda 1965-ben készült Légió című filmjének kezdő jelenében, valahol Spanyolországban egy kanyargós hegyi úton halk morajlás hallatszik, később dobszó, majd a porfelhőből kibontakozik a menetelő Lengyel Légió. A napóleoni háborúk spanyolországi hadszínterein hazájuk szabadságáért küzdő lengyel katonák véresen, koszosan, rongyosan, fáradtan menetelnek újabb csaták és újabb halálok felé, miközben a Dabrowski-indulót – a későbbi lengyel Himnuszt – éneklik!

A lengyel légió eszméje az 1795 utáni időkbe nyúlik vissza. A Tadeusz Kosciuszko vezette felkelés leverése után sok tapasztalt katona emigrált, akik külföldön is keresték annak lehetőségét, hogy harcolhassanak a hazájukat felosztó 3 nagyhatalom ellen. Ahol Európában valamilyen katonapolitikai konfliktushelyzet állt elő, a lengyel emigráció tagjai odasereglettek és légiókat hoztak létre az általuk haladónak ítélt fél mellett, remélve, hogy a győzelem után majd segítséget kapnak hazájuk felszabadításához. Így harcoltak lengyelek Napóleon oldalán, 1833-ban Portugáliában Dom Pedro trónörökös mellett, 1848-ban Itáliában, a bécsi forradalomban, majd a magyar szabadságharcban, hogy csak a XIX. század első felét említsem.

1848 őszétől egyre több lengyel – többségében fiatal – szökik át Magyarországra, mert felosztott hazájukat jószerével elkerülte az európai forradalmi hullám. Októberben Józef Wysocki őrnagy – a későbbi tábornok – Kossuthtal és a Honvédelmi Bizottmánnyal szabályos szerződés keretén belül hozta létre a Lengyel Légiót, amelyet a katonai szóhasználatban később csak Wysocki Légiónak emlegettek. A lényeg az volt, hogy ha a magyar szabadságharc győzedelmeskedik, akkor a magyar Kormány katonai, anyagi és politikai segítséget ad ahhoz, hogy a lengyel légió/légiók behatolva az osztrákok által megszállt dél-Lengyelországba, Galíciába, megkezdhessék hazájuk felszabadítását.
A légió zászlóavatója 1848. november 25-én volt Pesten a Nemzeti Múzeum kertjében, ahol ma Wysocki tábornok mellszobra áll. A zászlóanya megtisztelő feladatát Kossuth Lajos testvére, Ruttkayné Kossuth Lujza végezte és jelen volt Kossuth Lajos édesanyja Wéber Karolina is. A nagy nyilvánosság előtt zajló zászlóavatásnak jelkép értéke is volt: a főváros lakóival fontos volt tudatni, hogy az osztrák főerők támadását váró Magyarország nem maradt szövetségesek nélkül. A zászlószentelés után a légiót az aradi ostromgyűrű megerősítésére küldték. Alakult egy másik légió is Bem alatt Erdélyben kb. 500 fővel, valamint néhány lengyel szabadcsapat, mint például a Woroniecki herceg vezette vadászcsapat, vagy a Thórznicki ulánusok. Ők voltak azok, akik az 1848. december 11-i kassai vesztes csata után, amikor a magyar zászlóaljak Miskolc felé menekültek, az utóvédet alkották. A császári lovasok már addig is több száz foglyot ejtettek, s ezért könnyű prédának gondolták a barcai kocsmaudvaron letáborozott honvédütegek zsákmányul ejtését. A véleményük akkor sem változott, amikor észrevették, hogy egy kettős vonalban felsorakozott szedett-vedett küllemű alakulat állja az útjukat. Władysław Tchórznicki őrnagy 84 dzsidása gyalog néhány honvéddel és nemzetőrrel kiegészülve alkotta az élő torlaszt. A lengyelek közül egyesek civilben voltak, mások a galíciai nemzeti gárda mundérját, megint mások a légió egyenruháját viselték. Nem rebbentek szét az osztrákok láttán, és akkor sem, amikor a feléjük vágtató őrnagy fegyverletételre szólította fel őket. Tchórznicki parancsszavaira ügyelve egészen közel engedték magukhoz a könnyűlovasokat, majd több sortüzet adtak le rájuk. Tizennyolc lovas maradt holtan, köztük a parancsnokuk is. Ennek ellenére a lengyel légiónak csak az 1849-es tavaszi hadjárat hozta meg a dicsőséget, amelyet Hatvantól Komáromig végigharcoltak. 1849 tavaszán egyenruhát váltottak, a piros galléros és kézelős fehér zubbonyokat lecserélték kék színűekre. Könnyebb volt a tisztán tartása és nem lehetett összetéveszteni a császári gyalogsággal. A hagyományos négyszögletes vörös lengyel csákó, a rogatywka viszont változatlan maradt.

A Tavaszi Hadjárat bevezető csatája a szolnoki volt. 1849 március 5-én az ütközetből visszavonuló lovasüteget fedező dragonyosezredet 120 lengyel dzsidás vakmerően megrohanta. A dragonyosok parancsnoka a távolból rohamozókat még nem tudta pontosan beazonosítani, és megjegyezte: „ezek vagy őrültek, vagy lengyelek”. Nemsokára meggyőződhetett róla, hogy lengyelek, mert lőtt sebbel fogságukba esett. Öt ágyúja is a lengyelek zsákmánya lett. Azt is tegyük hozzá, hogy ha három huszárszázad nem siet az „öngyilkos” lengyelek segítségére, akkor a túlerővel szemben felmorzsolódtak volna. Azokon a településeken, amelyek az egykori tavaszi hadjárat útvonalába estek, sokfelé vannak lengyel emlékek, emléktáblák, de ezek közül a legtöbb emléktábla, katonasír stb. Isaszegen található. Ebben a csatában halt meg a legtöbb lengyel légiós. A csata másnapján tartott gödöllői díszszemlén Kossuth minden elvonuló egység előtt kalapot emelt. A légió előtt levette a kalapját! A szabadságharcnak két lengyel fővezére is volt: a Dembinski Henrik és Bem József. Dembinski ugyan lánglelkű hazafi volt, aki habozás nélkül fegyvert fogott, ahol a szabadságért kellett harcolni, viszont sem emberi tulajdonságai sem katonai képzettsége a fővezéri posztra nem tették alkalmassá. Bem tábornoknak viszont a szabadság iránti lelkesedése mellett magas szintű katonai képzettsége, tudása és gyakorlata volt. Kiváló helyzetfelismerése folytán kis seregével, jó szervező-, és kezdeményezőképességével, a nála sokkal nagyobb létszámú ellenséget sokszor az orránál fogva vezette, vagy győzte le. Sajnos csak egy napig volt fővezér: az 1849. augusztus 5-i vesztésre álló csata idején váltotta Dembinskit, de már nem tudott segíteni, lovát találat érvén ő maga is megsebesült.

Az 1849. júniusi orosz intervenció idején a lengyel katonák rendkívüli módon kivették a részüket az ellenség feltartóztatásában. Nekik nem volt vesztenivalójuk!! – Csak az életük.
A lengyel légió nem adta meg magát, nem tette le a fegyverét, mindvégig kitartott, s a temesvári csatavesztés és Kossuth lemondása után a légió biztosította az utat amolyan „folyosót” alkotva a szerbek lakta területen keresztül a menekülőknek Orsováig.
Az utolsó csatáját aug.23-án vívja mehádiánál az osztrák üldözőkkel szemben. Másnap török területre vonulnak vissza. Ekkor teszi közzé Józef Wysocki tábornok, máig érvényes eszmeiségű szózatát:

„A lengyel légió parancsnoka a magyar néphez! Veletek harcoltunk, magatok is tudjátok, nem zsoldosok gyanánt, nem személyes vagy önző érdekből, hanem egyedül azon reményben, hogy a ti szabadságotok kivívása, s abban a mi részvételünk alapját képezik a további harcnak, mely életünk szakadatlan célja: harc Lengyelország függetlenségéért, mely nélkül Magyarország függetlensége sem fenn nem tartható, sem célhoz nem vezet. Őrizzétek meg nemes szívetekben annak emlékét, hogy eljöttünk veszélyben lévő hazátokba!”

Máté Endre

Bővebben: www.wysocki.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Pin It on Pinterest