Szentjánosbogár fénye a jóakaratú emberek fénye
Riport Szilvay Gergellyel a Szentjánosbogár közösségről
Mi is a Szentjánosbogár közösség? Mi a célja? Milyen rendezvényeket szervez?
A Szentjánosbogarat a rendszerváltás környékén alapították dunakeszi családok, hogy a gyerekeiknek legyen egy keresztény közössége is, ami kiegészíti az iskolait. Ez azért volt fontos, hogy ne szippantsa be őket a világi közeg, és legyen egy kis ellensúly. Ők találkoztak egy jezsuitával, Sajgó Szabolccsal, aki rájuk bízta a jezsuita lap, A Szív gyermekrovatát. Szerveztek egy tábort is, ami után aztán már jöttek a megkeresések, hogy „lesz-e jövőre is”. Ebből nőtt ki a mostani Bogár, ami a különféle korosztályok számára szervezett nyári táborokra épül. Vannak gyermek-, kamasz-, ifi-, felnőtt- és családos táborok is. Emellett szeptemberben a táborozóknak „rajzást” tartunk Budapesten és Szegeden, hogy akik együtt táboroztak, találkozhassanak még egyszer a tanév elején. Évente kétszer van bál. Emellett az önkéntes alapon szerveződő klubok még a közösség fő bástyái. A bogárnak nincs formális tagsága, és kötelező programjai sincsenek, így leginkább mindenkinek a saját igényeitől függ, hogy miben mennyire vesz részt. Nem vagyunk mozgalom, így nincs „célunk”, a cél önmagában a közösség egymással és elsősorban Krisztussal. A bogár egy élmény- és dicséretközpontú pedagógiát vall a magáénak, lehetőség szerint nem büntetünk, és mindenkinek meg akarjuk mutatni, hogy valamiben ő a világbajnok. A táborokban is az a cél, hogy minél nagyobb szeretetadagot zúdítsunk a táborozókra, állandóan figyeljünk rájuk. Ez nagyon nagy élmény tud lenni, és igazán kicseréli, felüdíti az embert, nem csak a táborozót, hanem minket, vezetőket is.
Mi volt az az élmény ami a Szentjánosbogárba vitt?
Igazából nem volt előzetes élményem a Szentjánosbogárról, ami egy, a rendszerváltás után alakult katolikus ifjúsági közösség. Nagyvárosban nehezebb közösségben lenni, és könnyebben magára maradhat az ember. Az egyetemi évek után, munkába állva éreztem ezt meg igazán. Nem kezdtem keresgélni, hogy hova menjek, mert a bogárba egy egyetemi barátom hívott, és mint gyorsan kiderült, rengeteg ismerősöm is „bogarazott”. Emellett a bogár rugalmas, nyitott, elsősorban informális közösség, nincs belépés, nincs kilépés, nincsenek kötelező programok, ami jól jött, hiszen újságíróként viszonylag kiszámíthatatlan az időbeosztásom. A megtartó közösségi és kapcsolati háló, valamint az otthonosság érzése volt az, ami megtartott a bogárban.
Mi az a tulajdonság ami a fiatalokat a legjobban közösségé kovácsolja?
A bogárban a közös hit és a táborok, tulajdonságként pedig talán az egymásra való nyitottság és a bizalom az, ami közösséggé kovácsol, de szerintem elég evidens, hogy mi kell egy jó közösséghez.
A világban mi az a hiánycikk, amit megtaláltál itt?
Nem állítanám szembe a világot a Szentjánosbogárral, mert ugyan a bogár egyfajta ellen-társadalomként is meghatározza magát, azért bogárként is a világban élünk, és eszem ágában sincs kivonulni „a világból”, nem vagyok olyan alkat, mint a monasztikus szerzetesek. Kétségtelen, hogy sokat hallunk ezekben az évtizedekben az elidegenedés, a magányosság, a túlzó individualizmus problémájáról, azonban ugyanennyire szokták hangsúlyozni a „kisközösségek” fontosságát, szerepét ennek az elidegenedésnek az oldásában. Ugyanakkor mintha valóban a szerencsés kisebbséghez tartoznának azok, akik ténylegesen megoldást találnak erre a problémára. Én mindenesetre hangsúlyoznám az ember szabad akaratának létét, tehát nem csak sajnálkoznunk kell azon, hogy egyedül érezzük magunkat, és hogy milyen elidegenedett világban élünk, hanem tehetünk is ellene, csak ki kell nyitni a szemünket és rá kell szánni magunkat, hogy ha nincs, akkor keressünk magunknak közösséget. Talán fogalmazhatnék úgy, hogy a világban lévő hiánycikkekre is a világban lehet rábukkanni.
Van-e kapcsolódási pont a munkád és a „bogarasság” között?
Egy katolikus hírportálnál dolgozom, így időnként jól jönnek a bogaras kapcsolatok, valamint több évig voltam munkatársa a bogár magazinjának, egy évig szerkesztettem is azt. Az újságírás nem egy olyan dolog, amit élesen el lehet választani a magánélettől, kicsit olyan, mint a rendőrlét, hogy időnként egyszerűen szolgálatba kell helyeznie magát az embernek, de azért kell vonni egy határt, ki kell jelenteni, hogy „most nem dolgozom”.
A hivatásodban hogy tudod megjeleníteni a világképed, a hited, az elveidet?
Újságíróként több portálon és blogon jelennek meg írásaim, így aztán bőven van terem hangot adni a meggyőződésemnek, bár nem mindig vagyok biztos benne, hogy ez mindenestül pozitív. Tudnunk kell ugyanis befogni a szánkat, csöndben maradni is. Nem hiszek abban, hogy mindenről jól meg kell mondanunk, írnunk a véleményünket. Ugyanakkor végső soron számomra mindez csak egy plusz lehetőség, hab a tortán a szakmám, az újságírás mellett, hiszen a publicisztika szerintem nem igazán újságírói műfaj. Ha lehetőségem van rá, szívesen csinálom, de nem szeretnék a véleményemből megélni és „közíróvá” válni. Jellemző, hogy gyakran a publicisztikáim is inkább tisztázó, ismeretterjesztő jellegű írások.
Melyik irodalmi mű hatott rád a legjobban?
Nem emelnék ki egy művet, és nagy megvilágosodást sem éltem át irodalmi művek hatására. A Mester és Margaritát mindenesetre legalább háromszor elolvastam, és mindig elkap a lendülete. Úgy olvasom, mint a kisgyerekek a mesét, nem tudom letenni, izgalmas és katartikus mű, amiben látványosan megbüntetik a rosszakat, így kielégül az ember igazságérzete. Az egyik kedvenc regényem ugyanakkor Szilágyi István Kő hull apadó kútba című regénye, ami a második világháború utáni magyar irodalom egyik legjelentősebb nagyregénye, egy fiktív erdélyi kisvárosban, Jajdonban játszódik. Meglehetősen veretes nyelvezete van és elég depresszív a hangulata, szóval tömény mű, de élvezet olvasni. De szeretem a Svejket és Hrabal írásait is. Versek közül az egyik kedvencem Czóbel Minka Királylányok holdvilágnál című verse – ez nagyon szuggesztív alkotás. Mostanában pedig ráharaptam Bodor Ádám regényeire.
Megosztanál egy emlékezetes “bogaras” történetet?
Sokat lehetne mesélni, tele vagyunk vicces, jópofa és megható történetekkel. Nem pont a közösség életéhez tartozó érdekesség, de mégis fontos visszajelzés számunkra, hogy többen a közösség tagjai közül jelezték: mennyit segítettek nekik a bogárban tanultak, akár egyenesen a játékpedagógia az állásinterjúkon. Általában könnyebben vették az akadályokat, főleg a válogatás során a jelentkezőknek együtt kellett alkotniuk valamit, nem versengve, hanem összefogva, de sokszor egyszerűen csak a szemlélet, a lelkiség, ahogy figyelünk az emberre, az jött át. Tény és való, hogy játékos formában olyan dolgokkal foglalkozunk, amit súlyos tízezrekért tanítanak céges kurzusokon. Viszont tudok olyanról is, akit azután vettek fel azonnal egy bizalmas pénzügyi állásra, miután megtudták, hogy a Szentjánosbogárban “szocializálódott”.
Bővebben: http: www.szentjanosbogar.hu